Kategória: Egyéb
-
máj 16, 2023
A biztonságos munkakörülmények mindenki érdekeit szolgálják. Keressen bennünket a raktár felülvizsgálatért, így csökkennek a kockázatok! Ahogy más munkakörnyezetben, úgy a raktárakban is számos kockázati tényezővel kell számolni, elég csak például a polcrendszerekre gondolni. Ha ezek nincsenek karbantartva, javítva, úgy bármikor bekövetkezhet baleset, ami miatt nem csupán a sérültek kerülnek hátrányba, hanem az adott cég vezetősége is. Ha az ügyben kiderül, hogy a vállalkozás volt a vétkes, úgy komoly bírságok is sújthatják, amik kifizetése igen nagy terhet rakhat a cégre. Ennek alapján nem véletlen, hogy a raktárakat évente kötelezően kell ellenőrizni, hiszen a biztonságos munkakörülmények mindenki érdekeit szolgálják. Ebben a formában garantáltan megtörténik a raktár ellenőrzése, így pedig időben kiszűrhetők az esetleges rendellenességek. Ahhoz, hogy eredményes legyen a raktár felülvizsgálat, és ezzel kapcsolatban se merüljenek fel kényelmetlenségek, mindenképp valódi hozzáértőkre lesz szükség. Ők mindent tudnak a felülvizsgálatról, így tisztában vannak azzal, hogy milyen szempontok mentén kell ellenőrizniük. Megtalálta a megfelelő személyeket a vizsgálathoz Cégünk szolgáltatásai között elérhető a raktár felülvizsgálat, aminek keretein belül igazán minőségi munkát végzünk. Az évek
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
ápr 17, 2023
Rendszeresen mozgat árukat? Bizonyára fontos kisebb és nagyobb mennyiség esetén is a sérülésmentes és gyors megoldás, amiben sokat segít a sztreccsfóliázó gép. A gyártási folyamat utolsó lépése a csomagolás, azonban ezt látják meg legelőször az ügyfelek az átvételt követően. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen a külső, mely adatokat tartalmazza, milyen benyomást kelt. A raktárakba való szállítás során, és a vásárlókhoz egyszerre több áru eljuttatása alkalmával is szükség van hatékony módszer alkalmazására, ami lehetővé teszi az egyszerűbb, gyorsabb mozgatást, ugyanakkor a termékek biztonságáról is gondoskodik. Erre a célra szolgál a sztreccsfólia, ami könnyen felhasználható bármilyen területen. A kézi raklapcsomagolás meglehetősen fáradalmas és időigényes munka, ezért elengedhetetlen a sztreccsfóliázó gép alkalmazása. Ezzel időt és pénzt spórolhat a vállalkozás, valamint: hatékonyan védheti a termékeket a sérüléstől, a szennyeződéstől, optimális mennyiséget használhat fel a fóliából, gyorsíthatja a csomagolást, gondoskodhat az állandó jó minőségről, növelheti a termelékenységet, egyszerűbbé teheti a készletellenőrzést. A raktár, és más munkaterület méretétől, adottságaitól függetlenül megéri a sztreccsfóliázó gépet működtetni. Biztonság, következetesség, és hatékonyság szempontjából egyaránt érdemes ezt a
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
Már 31, 2023
Szeretné a termékei csomagolását megkönnyíteni? Kedvező áron keres eszközt? A gyors munkához, és a termékek megóvásához használja a zsugorfóliázó berendezést! Minden iparágban fontos a termékek előállítása mellett a megfelelő csomagolás. A vevőknek és a kereskedőknek egyaránt lényeges a biztonságos szállítás, amit csak úgy lehet megvalósítani, ha az egyes tételek rögzítve vannak, és a csomagolás a legpraktikusabb módon történik. A zsugorfóliázó berendezés ezt teszi lehetővé, ezért egyre inkább népszerű. Sokféle eszköz található a piacon, de ha olyan gépre van szüksége, amivel gyorsan és pontosan végezheti el a csomagolást, akkor a zsugorfóliázó berendezés a legmegfelelőbb erre a célra. A kínálatunk széles, a gépek többféle típusa elérhető, amelyek ára kedvező. Különböző méretek közül választhat attól függően, hogy melyiket tudja a leghasznosabban működtetni. A berendezés megbízható, a kezelése könnyen megtanulható. Megtalálja az egyszerűbb típust, de dönthet egy speciális változat mellett is. A gép segítségével egy rugalmas, de erős csomagolóanyaggal vonhatja be a termékeit, amivel megkönnyíti a tárolást, a fuvarozást, és a vásárlóknak a beszerzést. A készülék előnyeit hosszú távon kihasználhatja, lerövidítheti a csomagolás munkafolyamatát, megóvhatja
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
dec 15, 2022
Szeretné hatékonyabbá tenni a csomagolás folyamatát? Szterch fóliázó géppel előnyökre tehet szert, próbálja ki a praktikus berendezést, szerezze be! A sztreccsfólia számos munkaterületen nélkülözhetetlen. Gondoskodik a rakományok biztonságáról, felhasználásával könnyedén, hiánytalanul szállíthatók, tárolhatók a termékek. A praktikus alapanyagnak sajnos megvan a maga hátránya is, mégpedig az, hogy igen nehéz kezelni. Egyszerű manuális eszközökkel nagyon bonyolult és hosszadalmas lehet körbetekerni a rakományokat. Ebben a formában elég hamar keletkezhet nagy mennyiségű hulladék is, jelentős adag nem kerül felhasználásra, mert teljesen összeragadt a fólia. Nagyon lassan lehet csak haladni a feladatokkal, így pedig nehéz alkalmazkodni a határidőkhöz, minőségi munkát sem lehet végezni, és a csomagolóanyagot is pazarolja a dolgozó. A Szterch fóliázó gépre érdemes beruházni, ugyanis az eszközzel végre egyszerűbbé, hatékonyabbá lehet tenni a fólia felhasználásának menetét. Nincsenek kellemetlen pillanatok, a nyújtható fóliázó gépnél garantált a minőségi munkavégzés, és még a fóliát sem lehet pazarolni. A rakományokat egyenletesen lehet beburkolni a csomagolóanyaggal, így azok kifogástalan állapotban várhatják a szállításukat, tárolásukat. A nyújtható fóliázó berendezéssel kényelmesen meg lehet oldani a szakszerű csomagolást. Ez nagy segítséget
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
nov 17, 2022
A karton dobozok ne a szemetesben kössenek ki! A térkitöltő gyártó berendezéssel visszakerülhetnek a körforgásba, csomagolás formájában! A kartonból készült dobozok változatos méretben és formában kerülnek forgalomba. A legáltalánosabb és széles körben használt csomagolóanyagról van szó. A karton doboz, mint csomagolás jelen van minden gyártó raktárában. A termékek helytakarékos, biztonságosan pakolható dobozokban kapnak helyet, amit raktározáshoz, kézbesítéshez egyaránt praktikusan fel lehet használni. A már használt dobozoknak azonban nem kell a szemétben kikötniük. A környezetbarát szemléletet egyre több cég teszi magáévá. Cselekedjen így Ön is és váltson zöldebb, egyúttal pedig sokkal költséghatékonyabb gyártásra! A térkitöltő gyártó berendezések használatát többféle tevékenységet végző cég számára is ajánlani tudjuk. A termékek csomagolására szükség van a gyártás és a kézbesítés világában is. A karton dobozok, amik sérültek, visszaérkeznek vagy más forrásból kerülnek a cég területére, mind újrahasznosíthatóak a térkitöltő gyártó berendezés segítségével. A dobozok állapota nem jelent akadályt, mert a sérült, szakadt, gyűrött kartonból is válhat új kitöltő anyag a következő csomagolás számára. A Chusionpack térkitöltő gyártó berendezéseket magukat is megújuló
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
okt 27, 2022
A pántológépek segítségével a szállításhoz, illetve a tároláshoz lehet több terméket kötegelni egyszerűen és gyorsan. A csomagolás számos, különböző módszerrel valósítható meg, melyek az adott termék - avagy tárgy - becsomagolásához, illetve kötegeléséhez igazodnak. A csomagolásra úgy tekintünk, mint ami beborítja az adott terméket, holott minden annak számít, ami előkészíti azt a szállításra, illetve tárolásra. A pántológépek is csomagológépnek számítanak annak ellenére is, hogy "mindössze" összefogják az árut, legyen szó dobozokról, vagy épp szálas termékekről. Többféle pántológép is a rendelkezésünkre áll, ha ilyen jellegű, csomagolási feladatokat kell ellátnunk: a kézi pántológépeken túl beszerezhetünk automata típusokat is, amelyek még könnyebbé és gyorsabbá teszik a munkát. Márpedig egy vállalkozás esetében is igaz a mondás, miszerint "az idő pénz", és egy automata pántológéppel jóval gyorsabban lehet elvégezni ugyanazt a feladatot. Persze a kézi pántológépekre is szükség van, ám lényeges, hogy mindkettőből a lehető legprofesszionálisabbat válasszuk. Ugyanez a helyzet a pántoláshoz használt szalagokkal is: megkülönböztethetünk acél, polipropilén, poliészter és szőtt pántolószalagokat, amelyek többféle szélességben is a rendelkezésünkre állnak a gépnek megfelelően,
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
Sze 28, 2022
A dobozzáró gépek segítségével felgyorsíthatóak a munkafolyamatok, így pedig akár a jóval nagyobb profit is elérhetővé válik. Egy vállalkozás életében elengedhetetlenek azok a megoldások, amelyekkel felgyorsíthatóak a munkafolyamatok, hiszen ezen múlhat a cég sikeressége. A termékek csomagolásának folyamata rengeteg időt emészt fel, ennek kiváltására pedig léteznek olyan korszerű berendezések, amelyek nem csak gyorsabban végzik el az adott feladatot. A dobozzáró gépek éppen erre lettek kifejlesztve, és a segítségükkel drasztikusan csökkenthető le a csomagolásra fordított idő. A dobozzáró gépeknek ezen túl is akad egy fontos előnyük: sokkal precízebben képesek lezárni a dobozokat, mint az emberi munkaerő. A dobozzáró gépek minden egyes alkalommal ugyanabban a minőségben gondoskodnak a csomagok zárásáról, ráadásul a munkavállalók dolgát is megkönnyítik, azaz a munkafolyamatok hatékonyabbá válhatnak. Fontos a dobozzáró gép kiválasztása előtt mérlegelni néhány fontos szempontot; ilyen például a lezárni kívánt dobozok méretei, a méretek változásának gyakorisága, illetve a már lezárt doboz továbbítása. A berendezés használata azonban nem megfontolás tárgya, ugyanis a dobozzáró gépek működése egyszerű, a kezelésük gyorsan megtanulható, de létezik a kezelőszemélyzet kiváltására alkalmas típus is. Az általunk forgalmazott dobozzáró gépek a
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
aug 19, 2022
Zsugorfóliázó berendezésekkel a termék megbízható csomagolást kap. Automatizált gyártósorokra ajánljuk az általunk forgalmazott gépeket. A csomagolástechnikában számos termék méretre használható az olyan ipari gép, mint amilyen a zsugorfóliázó berendezés. A csomagolás alapvető alapanyaga a fólia, ami minden termékhez előnyös megoldás, legyen kis méretű, nagy méretű vagy akár raklapos áru. A kézi csomagolás nem opció, hiszen meglehetősen nehézkes a hatékony termelékenység szempontjából. A kézi eszközök csak kisebb mennyiségű, illetve eseti csomagoláshoz ideálisak, de a zsugorfóliázó berendezésekkel már a nagyobb mennyiségű termékek csomagolását probléma nélkül el lehet végezni. A zsugorfóliázó berendezésekkel a fólia hegesztése és zsugorítása egy géppel történik. A csomagolás tökéletesen befedi a terméket és megakadályozza, hogy számos hatással szemben védve legyen. Az árut szállítani, tárolni kell, ezek a folyamatok pedig gyakran járnak kosszal, sérüléssel, az időjárásnak is ki vannak téve a termékek. A választott zsugorfóliázó berendezések percenként meghatározott számú termék fóliázását tudják elvégezni, attól függően, hogy automata vagy félautomata a meglévő gép. A futószalag működése beállítható, a fóliahegesztés gyorsasága vagy a fólia mérete a termék nagyságához igazítható. A zsugorfólia gazdaságos megoldás,
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
Júl 22, 2022
Csomagológépek széles választékával és megfizethető árakkal várjuk ügyfeleinket! Forduljon hozzánk egy olyan berendezésért, mellyel cége hatékonyabb lesz! Minden cégtulajdonosnak a minél hatékonyabb működés a célja, ez teljesen magától értetődő. De ezt hogyan lehet biztosítani? Természetesen sok mindentől függ a hatékonyság, nem egy-két dolog beszerzésétől vagy egy kis átszervezéstől. Azonban az biztos, hogy a termelési folyamat utolsó lépését, vagyis a csomagolást gyorsabbá, egyszerűbbé és egyenletes minőségűvé tehetjük csomagológép használatával. A csomagológépek, ahogyan a nevükben is benne van, a különféle termékek csomagolására lettek kifejlesztve. Találhatunk köztük zsugorfóliázó berendezéseket, fólia hegesztő gépeket, szál és rúdanyag kötegelő berendezéseket, pántoló gépeket, illetve nyújtható fóliázó gépeket. Vásárlás előtt érdemes alaposan végiggondolni, hogy melyik típusú készülék lenne a legpraktikusabb, hiszen például zsugorfóliázásra nincs szükség minden termék esetében, ezt leginkább üdítők, ásványvíz, szörpök és más flakonos, esetleg fémdobozos áru csomagolásához ajánljuk. A csomagológép használatának előnye, hogy jelentősen felgyorsítja a csomagolási folyamatot, egyszerűbbé teszi a dolgozók munkáját, ezáltal hozzájárul a cég hatékonyabb működéséhez. A berendezésekkel ugyanannyi idő alatt nagyságrendekkel több termék állítható elő, így át lehet csoportosítani az
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek -
jún 28, 2022
Fólia konfekcionáláshoz rendelkezünk a szükséges szakmai és műszaki háttérrel. Rendeljen tőlünk fólia feldolgozást kedvező feltételekkel! A csomagolástechnika területéhez sorolható az az eljárás, amit konfekcionálásnak neveznek. Konfekcionálni több fajta anyagot is lehet, elsősorban fóliákat szokás, de papírt, illetve speciális anyagokat is a konfekcionáló gépbe lehet tölteni. A konfekcionálás célja nem más, mint a csomagolás előállítása, ez esetben a kiválasztott fóliából. A gép képes a csomagolóanyagot több ponton összeilleszteni úgy, hogy az tartós maradjon. A fólia konfekcionálás folyamata a modern technológiával dolgozó gépeknél hegesztéssel történik. A gép a megadott méretű, alakú csomagolóanyagot a megjelölt területen összeilleszti. Az illesztés tartós lesz, ami megakadályozza, hogy a fólia szétváljon. Ennek köszönhetően az ilyen módon elkészült borítás vagy csomagolás jól bírja a szállítással, mozgatással járó kihívásokat és képes megőrizni az eredeti tulajdonságait. Hosszú távon jól kihasználható csomagolóanyag készül. A fólia konfekcionálást több, különböző területen is hasznosítani tudják a megrendelők, így például az élelmiszeriparban, az iparban vagy a mezőgazdaságban is hasznát veszik az erős, hosszú élettartammal rendelkező csomagolóanyagoknak. A fólia konfekcionálást végző géppel a tervezett mennyiségben, formában,
0 comment(s) Categories: Egyéb Részletek